A munkabiztonságra való törekvés szinte egyidős a munkával, az erre utaló első írásos emlék Mózes könyvében szerepel, mely szerint: „Ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne terheld a te házadat, ha valaki leesik arról.” A modern kori munkabiztonsági szemléletmód kialakulása ugyanakkor az ipari forradalomhoz köthető. Manapság a munkabiztonságot a technológia fejlődése és a folyamatos fejlesztés elve alapján kidolgozott EU-s irányelvek szabályozzák.
A munkabiztonsághoz több ponton és szervesen is kapcsolódik a tűzvédelem. Már az ősemberek is foglalkoztak a tűzvédelemmel, azonban az első jogi szabályozás Hammurapi babiloni királyához köthető, aki mindenki számára kötelezővé tette a tűz oltásában való részvételt. Modern világunkban a tűz elleni védekezés mellett szükség van a katasztrófák elleni védekezésre és iparbiztonságra is. Közös céljuk, hogy alkalmazásukkal megelőzzük és szükség esetén kezeljük azokat az eseményeket, amikor emberi élet, anyagi javak és természeti értékek kerülnek veszélybe.
Meggyőződésem, hogy a munkabiztonság és a tűzvédelem sokkal hatékonyabban kezelhető egységes rendszerben. Az összevont szemlélet előnye a szabályozási, ellenőrzési és oktatási tevékenységek egyszerűsítése, amely növeli a szervezeten belüli átláthatóságot, javítja a munkavállalók biztonságtudatosságát és csökkenti az adminisztratív feladatok számát. Az integrált rendszer hatékonyabb megelőzési stratégiát tesz lehetővé, hozzájárulva ezzel a biztonságosabb és felelősségteljesebb munkakörnyezet kialakításához.
.
Az egyedi igényekhez igazodva az alábbi szolgáltatások közül választhat. Amennyiben kérdése van, vagy nem találja a megfelelő megoldást, vegye fel velem a kapcsolatot.
Ha nem biztos abban, hogy vállalkozására milyen munkavédelmi és tűzvédelmi előírások vonatkoznak, nincs ideje a jogszabályok átnézésére, vagy nem egyértelmű a meglévő dokumentáció megfelelősége, a felmérő szolgáltatás ideális megoldás.
Ha azonnali megoldásra van szüksége – például hatósági ellenőrzésről kapott értesítés, váratlan ellenőrzés miatti határozat vagy végzés, a munkavégzés megkezdését akadályozó hiányzó dokumentumok, illetve közelgő audit miatt –, akkor az azonnali szolgáltatás jelenti a leggyorsabb segítséget.
Ha a munkavédelmi és tűzvédelmi feladatokat alapvetően házon belül látják el, de csak bizonyos szakfeladatokhoz van szükség külső segítségre, esetleg a feladatokkal megbízott munkatárs átmenetileg túlterhelt, vagy egy független, „üzemi vakságtól” mentes szakértővel szeretné átvizsgáltatni a működési területet, az eseti szolgáltatás a megfelelő megoldás.
Abban az esetben is gondoskodni kell a munkavédelmi és tűzvédelmi feladatok ellátásáról, ha a jogszabályok nem írják elő külön szakember foglalkoztatását. Ezek közé tartoznak a szakképesítéshez kötött és nem kötött feladatok, valamint az alapvető dokumentációk elkészítése.
Amennyiben a jogszabályok alapján vállalkozása munkavédelmi és/vagy tűzvédelmi szakember foglalkoztatására kötelezett, és ezt meghatározott időtartamban, rendszeresen kell biztosítania, a folyamatos feladatellátási szolgáltatás jelenti a biztonságos megoldást.
Gyakran előfordul, hogy egy gazdálkodó szervezet rendelkezik munkavédelmi és/vagy tűzvédelmi szolgáltatóval, ugyanakkor nincs a szervezeten belül olyan munkavállaló, aki megfelelő szakmai kompetenciával irányítani és ellenőrizni tudná a szolgáltatói tevékenységet. A kontroll hiánya könnyen pontatlanságokhoz vagy alulteljesítéshez vezethethet.
A munkavédelem és tűzvédelem területén a jogszabályi megfelelőség fenntartásához számos időszakos felülvizsgálat elvégzése szükséges, legyen szó infrastruktúráról, munkaeszközökről vagy műszaki megoldásokról.
Amennyiben nem tudja eldönteni, hogy milyen előírások vonatkoznak az Ön által irányított gazdálkodó szervezetre, vagy nincsen ideje szisztematikusan átböngészni a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, esetleg az évek alatt összegyűlt iratok között nem igazodik el és nem teljes mértékben bizonyos megfelelőségükről, akkor a felmérő szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
A szolgáltatás magában foglalja a működési terület bejárását, a munkabiztonságot és a tűzvédelmet érintő tevékenységek végrehajtásának vizsgálatát és a rendelkezésre álló dokumentációk áttekintését. A szolgáltatás időtartama az adott gazdálkodó szervezet paramétereit figyelembe véve 2-6 óra szokott lenni. Megközelítőleg ennyi idő szükséges ahhoz, hogy reális képet lehessen alkotni. A konzultáció végére tisztán fogja látni, hogy melyek azok a követelmények, amelyeknek meg kell, hogy felejen a szervezet továbbá, hogy milyen feladatok várnak Önre az esetlegesen feltárt nem megfelelőségek és hiányosságok felszámolása érdekében.
Abban az esetben, ha a konzultációt követően úgy dönt, hogy ajánlatot kér valamely szolgáltatásomra és az ajánlatot a kiküldését követő 24 órán belül elfogadja, a felmérő szolgáltatás díját egyszeri alkalommal jóváírom.
.
Amennyiben azonnali megoldásra van szükség, mert hatósági ellenőrzésről kapott értesítést, vagy éppen egy be nem jelentett ellenőrzés eredményeként határozat esetleg végzés kötelezi rá, esetleg nem tudja megkezdeni munkavégzést a hiányzó dokumentumok miatt, vagy a közeli auditra való felkészülés közben szembesült vele, hogy a munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi dokumentumok bemutatása is részét képezi auditnak, akkor az azonnali szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
Az előbbiekben felsorolt esetekben a teljesítési határidő kiemelt jelentőséggel bír, azonban a sietség nem mehet a minőség rovására. Az azonnali szolgáltatás igénybevétele esetén az elvégzendő feladatok mennyiségét figyelembe véve minden esetben egyedileg kerül meghatározásra az a legrövidebb teljesítési határidő, amely alatt megfelelő minőségben végezhető el az adott feladat.
Az azonnali szolgáltatást tulajdonképpen az eseti és az alap szolgáltatás kiegészítő szolgáltatásaként tudja igénybe venni. Alkalmazásával a teljesítés időtartamát tudja jelentősen csökkenteni, mivel a megrendelése esetén a megbízása elsőbbséget és kivételt élvez az egyéb megbízásokkal szemben.
.
Amennyiben házon belül megoldja a felmerülő munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi kötelezettségek teljesítését és/vagy csak kizárólag bizonyos szakfeladatok elvégzésére van szüksége, vagy éppenséggel a munkabiztonsági feladatok ellátásával megbízott munkatárs feje fölött összecsaptak a hullámok és egy kicsit be kell neki segíteni, esetleg olyan személlyel szeretné felülvizsgáltatni a működési területet, aki nem szenved üzemi vakságban akkor az esti szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
Az alkalomszerű vagy időszakos jelleggel felmerülő vagy időszakos munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi feladatok elvégzését eseti szolgáltatás keretében végezem. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor aktuálissá válik egy feladat, felkeres, megállapodunk és ezt követően elvégzem a megállapodás tárgyát képző feladatot.
.
Amennyiben a gazdálkodó szervezet tulajdonságait figyelembe véve munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi szakember foglalkoztatására nem kötelezett, akkor is gondoskodnia kell a szakképesítéshez kötött és a szakképesítéshez nem kötött feladatok elvégzéséről. Az ilyen szervezetek részére került kialakításra az alap szolgáltatás, amely magában foglalja a működéshez szükséges alapvető szaktevékenységek egyszeri elvégzését és szakképesítést nem igénylő feladatok elvégzési módjának megismertetetését.
Az alap szolgáltatást ideális esetben a szervezet indulásának időpontjában kerül igénybevételre, mivel mind a két szakterület tekintetében elmondható, hogy a tevékenység megkezdése előtt vagy éppenséggel a tevekénység megkezdésének időpontjára el kell végezni bizonyos feladatokat és el kell készíteni bizonyos dokumentumokat, amelyek meglétét az első működési napon már számon is kérhetik az illetékes hatóságok.
Amennyiben tevékenységét a vonatkozó előírások betartása mellett szeretné folytatni az alap szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
.
Amennyiben a gazdálkodó szervezet tulajdonságait figyelembe véve munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi szakember foglalkoztatására kötelezett a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időtartamban és rendszerességgel kell megfelelő képesítéssel rendelkező szakembert foglalkoztatnia.
A szakemberek főállásban történő foglalkoztatása jelentős anyagi teher és kockázatos is lehet, hiszen amennyiben a szakember által nem megfelelő minőségben elvégzett munka miatt bírság kiszabásra kerül sor az a gazdálkodó szervezetet terheli. Véleményem szerint biztonságosabb és érdemesebb külsős szolgáltatót megbízni így az esetlegesen nem megfelelő minőségben elvégzett munka miatt kiszabott bírság összege nem a munkáltatót fogja terhelni, hanem a szolgáltatót.
Folyamatos feladatellátási szolgáltatásom keretén belül vállalom az összes szükséges szakanyag elkészítését, naprakészen tartását, a felmerülő ügyek intézését, a munkáltató képviseletét, továbbá rendszeres ellenőrzését. Folytonos rendelkezésre állást biztosítok, kérdés esetén elérhető vagyok, megoldásukért különdíjat nem számítok fel. Amennyiben a munkavédelmi és/vagy tűzvédelmi ügyvitelt hozzáértő kezekben szeretné tudni, akkor a folyamatos szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
.
Több esetben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a gazdálkodó szervezet rendelkezett munkabiztonsági és/vagy tűzvédelmi szolgáltatóval azonban a szervezeten belül nincs olyan munkavállaló, aki megfelelő kompetenciákkal rendelkezik ahhoz, hogy irányítsa és kontrollálja a szolgáltatói tevékenységet. Amennyiben nincs olyan személy, aki összefogja a tevékenységet az megteremti az alul teljesítés és a pontatlanság lehetőségét, aminek a negatívumai a szervezeten csapódnak le. Mindemelett annak is fennáll a lehetősége, hogy a szolgáltatói tevékenység precíz és teljeskörű azonban a tevékenység kontrolálásával megbízott munkavállaó nem megfelelően kezeli a felmerülő megállapításokat. Azonban a szervezetek jelentős része nem engedheti meg magának, hogy főállású vezetőt dedikáljon erre a célra, mert a megnövekedett költségteher kihatással lenne a működésre.
Amennyiben biztosra akar menni és a szolgáltatói tevékenységet megfelelő kontroll alatt akarja tartani akkor a vezető szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
.
A munkabiztonsági és a tűzvédelem területéről egyaránt elmondható, hogy az előírásoknak megfelelő működés biztosítása érdekében bizonyos meghatározott infrastrukturális elemek, munkaeszközök, műszaki megoldások felülvizsgálatáról időszakonként gondoskodni kell, ezzel igazolva a megfelelőségüket. A felülvizsgálatok elvégzésére többnyire különböző szakterületű és jogosultsággal rendelkező szakértők és felülvizsgálók jogosultak. Ez a mindennapi üzletvitelben úgy realizálódik, hogy gyakran további három/négy szolgáltatóval kell kapcsolatot tartani és tevékenységüket nyomon követni. Mindemelett az a tapasztalatom, hogy álltalában olyan kollégák szokták megkapni ezt plusz feladatnak, akik nem minden esetben teljesen kompetensek az adott terület tekintetében.
Amennyiben a lehető legnagyobb mértékben tehermentesíteni szeretné magát és a szervezet egyéb munkavállalóit a kötelezettségek terhe alól akkor a teljes szolgáltatás igénybevételére van szüksége.
A teljes szolgáltatást tulajdonképpen magában foglalja a folyamatos szolgáltatás elemeit kiegészítve a felülvizsgálatokat végző szolgáltatók munkájának koordinálásával. Nem zárkózom el a szervezet által megbízott felülvizsgálókkal való közös munkától sem, azonban saját partnereimmel több éves jól összeszokott munkakapcsolatot tartunk fent ezzel biztosítva a komplex és minden releváns területre kitérő szolgáltatás lehetőségét.
.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a sütik (cookie-k), hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok feldolgozását ezen az oldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.